BP231 – Családi ház

Egy házaspár kereset meg minket azzal, hogy Zuglóba vettek egy családi házat, és a belső tereket szeretnék átalakítani a saját ízlésük és igényük szerint.

A feladatunk a teljes belsőépítészeti átalakítás volt, főleg a földszinten történtek nagy változások. Az összes válaszfalat kibontottuk, így teljesen más terek kezdtek el kialakulni. A megrendelőnek fontos szempont volt, hogy a nappali-konyha-étkező rész egy térben legyen. Voltak meghatározó elemei a háznak, mint például a kályha, amibe a megrendelő egyből beleszeretet. Így eköré szerveztük a nappali-étkező részt. Fontos volt még, hogy a konyhához tartozzon egy kamra is. Az emeleti részen, ami kihívás volt az a közösségi rész, ahol több funkciót kellett kialakítani. Két darab munkaállomást több tárolóval, és egy pihenő részt. Eközben figyelnünk kellett, hogy a közlekedés zavartalanul történjen a szobák között. Több egyedi bútor készült, mert voltak a háznak adottságai, amit csak így tudunk megoldani, ami még több tárolási lehetőséget biztosított, aminek nagyon örültek.

A megrendelők világos színeket kedvelnek, ezért fehér, bézs, szürke árnyalatokat használtunk, de bekerültek színesebb kiegészítők, amik a tapétákban vagy a konyhában a pult felet lévő egyedi kerámiába burkolatban jelent meg. Ezeket a színvilágokat végig vittük a többi helyiségben is. Így ezek maghatározó részei lettek a háznak.

Azért is volt izgalmas ez a projekt mert ebben az esetben a kivitelezés egyszerre ment a tervezéssel, ami azt jelenti, hogy folyamatosan adatszolgáltatást kellett nyújtani a kivitelezőnek, és a betervezet anyagokat pontosan meg kellett adni már a legelején. De gördülékenyen ment mind a megrendelőkkel, mint a kivitelező kollégákkal.

A projekt már elkészült, 2024 tavaszán már be is költöztek a megrendelők az új otthonunkban.:)

  • Tervező Bányai Ágnes, Halaj Fanni
  • Tervezés éve 2023
  • Alapterület 150 m2
  • Megrendelő Magánszemély
  • Helyszín Budapest
  • Funkció Családi ház