SZ186 – Családi ház

Egy fiatal pár izgalmas utazásra indult velünk, amikor felkért minket az általuk álmodott új építésű családi ház belsőépítészeti tervezésére. Az volt a kérésük, hogy olyan otthont hozzunk létre, amely tükrözi az ízlésüket és az életstílusukat, miközben kényelmes és funkcionális marad. A tervezés egyaránt magában foglalta a koncepciórajzok elkészítését, a közösségi tér – nappali, konyha, étkező – látványterveinek kidolgozását, valamint az egész házra kiterjedő kiviteli tervek elkészítését. A tervezés folyamán részt vállaltunk az anyagok kiválasztásában is, még partnercégeknél tett élő bemutatók alkalmával is kísértük a párt.

A tervezési folyamat során először koncepció alaprajzokat készítettünk, melyek segítettek megtervezni az optimális elrendezést és térkihasználást. Ennél a fázisban mutatjuk meg több elrendezési rajzon az ingatlanban rejlő lehetőségeket, ezzel segítve a döntéshozatalt, melyik irányba menünk tovább. A nappali, konyha és étkező együttes tervezésével olyan tágas és funkcionális tereket alakítottunk ki, melyek ideálisak mindennapi életükhöz. Látványtervek segítségével vizualizáltuk a tervezett tér hangulatát és megjelenését, hogy a párnak könnyebb legyen elképzelni, hogyan fog kinézni az elkészült ház.

Az egész házra vonatkozóan kiviteli terveket készítettünk, melyek részletesen meghatározták a burkolatokat, a beépített bútorokat és más belsőépítészeti elemeket. Fontos volt számunkra, hogy a tervek megfeleljenek az építészeti előírásoknak és az ügyfelek elvárásainak egyaránt. Az anyagok kiválasztásakor az élettér hangulatát szem előtt tartva segítettünk a párnak a megfelelő döntések meghozatalában, beleértve a színeket, textúrákat és struktúrákat is.

Az élő bemutatóknak köszönhetően a párnak lehetősége nyílt az anyagokat személyesen megnézni és tapintani. Együtt tekintettünk át különböző lehetőségeket, amelyek segítettek a végleges döntések meghozatalában. Az ilyen közös tapasztalatok és párbeszédek révén egy valódi partnerséget építettünk ki, amelynek eredményeként egyedi, személyre szabott és a fiatal pár igényeit tökéletesen kiszolgáló otthont teremtettünk meg számukra.